C Ronaldo példája

Cristiano Ronaldo. Kevés ember nem hallotta a nevét az elmúlt hetekben. Egyesek szeretik őt, mások – dührohamai és kirohanásai okán is – egyszerűen csak „Hisztiano” Ronaldonak nevezik.

Én személy szerint nem vagyok a rajongója. Már kifejezetten nagy játékosnak tartom, de a viselkedése, húzásai a pályán kifejezetten ellenszenvessé tették számomra. Egészen z EB-döntőig.

A pályán a szokásos módon játszott, nem volt benne semmi különös. Aztán jött az a bizonyos sérülés, ami miatt le kellet őt cserélni. Elképzeltem, milyen érzés lehet ez valaki számára, aki egész életében arra készült, hogy egy ilyen bajnokságon játszhasson, de most ez az álom ezer darabra tört. Romokban hevert zokogva a hordágyon, ahogy álmai helyszínét el kellett hagynia.

Mégsem adta fel! Miután annyira rendbe rakták, hogy tudjon járni, visszajött a pályára, és nem csak nézte a meccset, hanem benne élt a játékidőben. A társait megállás nélkül bátorította, bíztatta, hitet öntött beléjük, nem hagyta nekik, hogy feladják. Olyan volt, mint aki még most is játszik. Egyszerűen győzelembe hajszolta a csapatát.

Hogy ez miként történt, azt sokan kritizálják. Nem is ezzel akarok most foglalkozni. Inkább azon gondolkodtam el, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a gyülekezetben mi is így bátorítsuk egymást. Mi az, ami megvolt C Ronaldo-an, de nincs meg bennünk? Mi vitte őt erre és mi gátol meg minket abban, hogy ilyen hévvel, ilyen odaadással álljunk egymás mellé. A jól ismert igevers azt mondja, hogy „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Jn 13:35. Mi kell ahhoz, hogy mi Ronaldo lelkesedésével tudjuk egymást előre vinni? Minek kell bennem változnia ahhoz, hogy ezt tegyem? Végül pedig: hová vinné el mindez a hozzáállás a gyülekezetünket?