Evangélium

Te hogy állsz az Evangéliumhoz? Nem azt kérdezem, hogy személyesen ismered-e, hallottál-e róla, hanem hogy elmondod-e másoknak, hogy mi az Örömhír. Mert persze mind tudjuk azt az igeverset, hogy a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (Rm 8:19), de megértjük ezt? Megéljük ezt? Te hogy állsz hozzá? Akarod, hogy az Evangélium irányítsa a körülötted levők életét? Akarod, hogy az legyen a mindennapok mozgatórugója? Ha akarod, akkor az miben látszik meg?

Platón a következőt mondta:

"Ha bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a közösség életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk."

Ha a Krisztust követő emberek lemondanak arról, hogy a saját magul által megtapasztalt Evangélium irányítsa a közösség életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy az istentelenek és gazemberek fogják irányítani a világot. Mert persze mondhatjuk, hogy ez a gonosz világ így, a bűn úgy, meg a sok istentelenség, ami körülvesz minket, de a kérdés, hogy mi elvisszük-e az evangéliumot magunkkal a mindennapokba? Nem azt kérdezem, hogy készek vagyunk-e evangélistákká lenni, hanem azt, hogy akarjuk-e, hogy az Evangélium irányítsa a mindennapokat? Ha azt akarom, hogy legyen házam, akkor vagy nekiállok építkezni, vagy pénzt teszek félre, vagy hitelt veszek fel, amit aztán folyamatosan fizetek. Teljesen mindegy, milyen formában, de áldozatokat vállalok azért, hogy legyen házam. Feladok valamit azért, hogy valami más legyen.

Elgondolkodtam azon, hogy mit adnék fel a jelenlegi életemből azért, hogy más emberek megismerjék Istent. Szörnyű eredményre jutottam: jó szívvel semmit. Nem akarok lemondani semmiről az életemből azért, hogy mások megismerjék Istent. Na jó, ha valaki becsöngetne ma este, hogy meg akar térni, akkor nem küldeném el, ha jól szituált lenne, de ha bűzlene és koszos lenne, akkor inkább nem akarnám behívni a lakásomba. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy hogy mondhat ilyet egy lelkipásztor, de ez az őszinte tény, még ha szégyenletes is. Ilyen keresztény vagyok. Mondhatni ilyen módon követem (vagy épp hogy nem követem) Krisztust.

Ezek után bűnvallást tartottam. Bűn az, hogy nem vagyok kész minderre, hogy ilyen módon állok a dolgokhoz. De tudjátok, amikor imádkoztam, nem tudtam azt mondani őszintén Istennek, hogy most már kész vagyok arra, hogy használjon. Nem mertem ezt mondani, mert féltem, hogy mit kell feladnom és elveszítenem, ha odaadom magam Istennek. Végül azt kértem, hogy formáljon tovább, hogy tudjak feltétel nélkül engedelmeskedni Neki. De még ez is ijesztő.

Most úgy érzem magam, hogy mindezzel eddig lemondtam arról, hogy az Evangélium irányítsa a körülöttem levő emberek életét, és még most sem tudok minderre igent mondani. De szeretnék; és bátorítalak benneteket, hogy szánjatok ti is időt mindennek az átgondolására!